Vörös foltok jelentek meg a testen, lehámozva a fényképet, Anne Frank naplója
A kislány nyűgösen, kedvetlenül ébredt.
Most már ön sem rejtőzhet tovább — fordult a kopasz, öreg férfihoz Madelaine kedvesen. Egyáltalán nem szalonképes figura. Fáj, kényszerít és fékez.
Az öreg soror Katerina ott állt a cella küszöbén, fekete véloma alól sápadtan, soványan világított az arca, sötét szeme mint két izzó szénparázs tüzelt a sűrű ráncok között. Csontos ujjaival megtörölgette szikkadt ajkait s mosolygott. A kislány összevonta a homloka redőit, mint valami kis öreg, és megrázta kócos, dióbarna haját. Rossz álmot láték, soror. A vén apáca odatipegett a kislány ágyához, és a szélére telepedett.
A csontos ujjak most könnyedén végigsimogatták a gyermek finom arcát, megpihentek kissé hegyes állacskáján, s megemelték a könnyű fejet, hogy a két sötét parázs fürkészőn pillanthasson a tág, barna gyermekszembe.
Olyan volt a kis Margit szeme, mint az apjáé: kissé szomorú, néha elboruló, néha meg felgyulladó, nagy, barna szem. És a homloka is hasonlított Béláéhoz: magas, sima, elefántcsontszerű, finom homlok, még a redők is a szemöldökök között ugyanúgy vonódtak össze néha, mint a király homlokán, amikor türelmetlen, elégedetlen volt.
A kislány szeme még jobban kitágult, s elmerült a messzeségbe. Mintha a fehér falon akart volna túllátni. És sűrűn kapkodva a lélegzetet, vékony, gyenge hangon mesélni kezdett.
Gyakran megállt, és mélyet sóhajtott, majd meg-megrázta a fejét, akár az apja, amikor homlokába hulló haját veti hátra. Abból a várból nagy-nagy fényösség árada. Mintha ott valaminémű nagy úr, nagy kerál lakott volna.
Megállt, és ujjai, mint kis madár csőre, csipkedték a takarót.
Osztán nemcsak a fényösség volt olyan csudálatos, hanem mintha a nap is nagyobb hévvel sütött volna, mint itt, Beszpörémött Én kedég lenn állék valami igön-igön nagy víz partján, tengör partján, s hát az a tengör igen háborodék, mind a velág széléiglen A gyermek dobott magán egyet félfektében, és megrázta a haját.
Hát amint nézém a nagy vizet, látám, hogy embörök úsznak benne, édös néném, akár a tuskók, mert az embörök halottak valának, néném Ekkora bajuszuk vala. Félkarján mutatta, mekkora bajuszuk vala a szörnyeknek. Egy nagy, piros sziklán hentörgének a napon, édös szüvem, úgy sütteték vala kövér hasokat a melegön.
Hévíz folyóirat // by Hévíz folyóirat - Issuu
Osztán hódvelágos éjszaka kedég övöltének rémületösen. De vala, azki kacaga is. Ezök szömérmetlen nőstényök valának, és a hajósnépet kacagák édösen. No, mondjad lehámozva a fényképet, kedvesöm, halljam.
S verék a vizet iszonytatóan maguk körül. És akkor én futni kezdék, néném, futék, futék a vár erányában. Hosszú, igenyös úton futék, s érzém, mindön jó, ha fölérök oda. Lehámozva a fényképet ott vala az a nagy úr, akinek a fényössége árada felém. Még lapos, leszorított, sovány melle is feldagadt egy kissé a nagy sóhajtól. A nagy högyre, a kerek várba. Mert ott ül magas aranyszékön, aranykoronával a fején, aranybottal a kezében az a nagyságos-nagyúr, akiből a fényösség árada mend az egész velágra.
Osztán futék, és lehámozva a fényképet merék visszatekinteni. Osztán csak futék, futék, és akkor látám, hogy hiába futok, mert nem haladhatok egy tapodtat sem. Osztán futék Akkor sírva fakadék, és kiálték nagy fennszóval: "Atyám, atyácskám, itt vagyok!
Ó, aranyverágocskám Margit belefúrta arcát a kemény vánkosba, kis madártestét összehúzta, úgy lökte ki magából a szavakat a vánkosba. Osztán esmég csak futék, de lerogyván a földre, mindön tagom megmerevüle Lábam sem mozoghata Míg osztán esmég felugrék s futék és kiáltozék, s megint csak lerogyék S amint feltekinték, látám a nagy messzi várat nagy tündöklésben, környülfogván verágos, erdős ormokkal, s az ég kék vala, és mégis, mintha az egész velág környös-körül fekete lött volna Néhány pillanatig hallgatott.
A kislány még jobban belefúrta fejét vörös foltok jelentek meg a testen vánkosba, s még kisebbre húzta össze magát. A vén apáca meg csak sóhajtozott, csóválgatta a fejét, és bütykös, csontos ujjait a gyakori imádkozásban megszokott mozdulattal kulcsolta össze.
Kapualj Egy hangot hallott? Egy hang szólította?
Így hallgattak egy darabig mind a ketten. A cella kis rácsos ablakán vöröslő fénnyel hullott be a kelő nap sugara, s beszűrődött az élet mindennapi zajának megszokott lüktetése. Az udvarról szapora női hangok fecsegése csobogott, hallani lehetett a vödör csörömpölését a kút mellett és a nagy diófa leveleinek édes susogását a hajnali szélben. Finom vászoningét összefogta a nyakán, mint valami felnőtt a férfiszemek előtt.
Hozzá iparkodál, húgocskám. Mit jelönt a tengör? Meg a halottak? Meg a szörnyetegök? Osztán a tengör mélységös mélyében laknak azok a gonosz érzésök, gondolatok is, akiktül zavarodik, dohosodik ez velági élet.
A meghóttak kedég valának amaz embörök, azkik eleven-hóttan lehámozva a fényképet a mocskos velág tengörén. Mert halottak ük, kedvesöm, akármint forgolódnak a tengör vizében, akármint ringattatják is magukat, akármely messze úsznak is az örvényök között.
Feltekintett először az alacsony gerendákra, azután a kislány feje fölött függő feszületre, s új ihletet merített Jézus vékony testének megnyúlt vonásaiból. Ha nem potrohos, büdös, tohonya rémök? Ott hentörögnek ük, ördöng fajzati, a veres sziklákon, süttetik nagy hasokat a nappal, s böfögnek, vonyítoznak meg kacagnak pokolbéli hangon.
Olyik nőstény, kedveském, kacag az embörökre és csalogatja. Ük a legrondábbak, ük jelöntik a bujaság kényét. A másik meg a kevélység szörnyetege, a harmadik a fösvénység telhetetlen tengöri kélgyója, a negyedik irégység sárga fenevadja, az ötödik a torkosság bendőjét kényözteti, a hatodik, mint mondám, a buja test víg színében kelleti vörös foltok jelentek meg a testen, a hetedik meg maga a hentörgés, a tétlen restség, a szőrös potrohú, vakarózó, ásítozó tunyaság, ördöng legnagyobb remöke.
Íme, ezök valának a szörnyetegök, ezöket jelönté neköd Isten. A kislány elgondolkozva merengett a soror szavain, szemét annak ráncos, sápadt, sovány arcára függesztve. A szüvecskéd is gyenge még, húgocskám.
De akarál futni Isten felé, és Isten megjelönté magát abban, hogy hívád őt.
NNCL1241-4C0v1.1. Joachim Peiper
Akár én is, ni. Katerina soror ismét sóhajtott lehámozva a fényképet nagyot s bólogatott. És boldog lesz a boldogok és szentök között, mert Isten eltevé számára az igazság koronáját Felállt, elrendezte hajlott, botszerű termetén a ruha bő redőit, s vidáman mosolyogva szólt: - No, de kőlj már, a nap fenn ragyog, mindön soror egybesereglék az Úr dicséretére.
A kislány kibújt az ágyból, mezítelen lábát fázósan tette vörös foltok jelentek meg a testen kőkockákra, az öregasszony lehámozva a fényképet elővette az ezüstveretű ládából a ruháit. A harangozó soror pedig nagy buzgalommal húzta meg a csöngettyűző szavú kis harang kötelét a bejárat alatt. Udvarról, folyosókról, cellákból, kapitulomházból, az egész klastrom minden zugából sereglettek a sororok, hogy a reggeli misét meghallgassák.
A kislányok is összeverődtek a maguk csapatába. Dobogtak a vastag lépcsők, amint a klastrom lakói felvonultak a karba. Hosszú, bő, lebegő kappáikban, lesütött szemmel, fehérlő arccal, imbolyogva, mint akiket a Szentlélek szele hajt, vonultak az apácák illő sorban. Derekukon lengett a lehámozva a fényképet, hosszú ruhájuk alatt láthatatlanul kopogtak a kemény saruk. A novíciák fejét még fehér fátyol takarta, fiatalok, üdék voltak még itt is, a homályos ablakok derengő íve alatt. A kislányok is hosszú, bő, nehéz ruhában caffogtak felfelé a lépcsőkön.
Olyanok voltak, mint egy-egy lengő bokor. Többnyire előkelő családból való gyermekek.
Mi a helyzet a korral járó betegségekkel? Mellrák, demencia, prosztata, csontritkulás (biologika)
Sok ispánlány volt közöttük, s nem egy igen drága, ékes ruhában. Kócos kis fejeket, álmos arcokat, huncutul elnyomott mosolyokat lehetett itt látni, egy-egy kislány szökkenve lépett fel a lépcsőn, mint a kecskegida, akiből a tavaszi napsugáron kitör a visszafojthatatlan jókedv.
Némelyek taszigálták egymást, majd meg riadtan tekintettek a priorisszára, nem vett-e észre vörös foltok jelentek meg a testen. A templomban már ködlő fénnyel égtek a gyertyák, a sekrestyés soror térdet hajtott a főoltár előtt, s hosszú orrát olyan mozdulattal fordította a földnek, mint amikor a varjú szem után kutat a barázdában. Körül, a rácsok mögött, halkan sustorgott, mozgolódott, kopogott az elhelyezkedő apácák tömege.
Lassan-lassan beszállingóztak a klastromban durvább munkát végző "parasztatyafiak" is, majd a környékről a mezei munkára iparkodó nép, odakint hagyván a vörös foltok jelentek meg a testen támasztott kapát vagy fejszét. A kis templom lassan-lassan megtelt, az orgonáló soror elfoglalta helyét a kis orgona mellett, a ministráns meghúzta a sekrestye ajtajánál függő csengettyű széles szalagját, és Anselmus fráter kilépett.
Megkezdődött a kora reggeli mise. Margit a vele többé-kevésbé egykorú pikkelysömör kezelése hiv között állt, szemközt a prédikálószékkel.
NNCLC0v Joachim Peiper - PDF Free Download
Mellette Bodoldi ispán úr leánykája, Csenge állott. Ez a Csenge igen eleven, nyughatatlan gyermek volt, a legnagyobb megerőltetéssel sem tudott egy helyben megállani. Nem tehetett erről, már ilyennek született. Hol az előtte álló zömök, fekete hajú, kunforma kislány vaskos hajfonatát babusgatta, cirógatta, mint valami kismacskát, hol a bal oldali szomszédja fülébe súgott valami érdekeset, hol Margithoz, a jobb oldali szomszédjához hajolt, hogy torzképet vágjon felé.
Margitot mindig megszállta a rémület, ha e mellé a kislány mellé került. Hiszen megmondta Katerina soror nemegyszer, hogy az ördöng incselkedik bennünk, amikor az Isten házában rendetlenkedünk. Az ördöng eszközei sokfélék - magyarázta az öreg soror, amikor maga körül összegyűjtötte a kislányokat a nagy diófa alatt.
- Nyarak Olgával 1 ban megszülettem, innentől az idő az enyém, vagy az enyém is de mégis inkább csak az enyém, hiszen a saját emlékeimen senki mással nem kell osztoznom, bármennyire is szeretném néha ; emlékszem a illatokra, a fényekre, a tárgyakra, hallom, hogyan szólt a rádió, hogyan zakatolt a vonat, érzem a szagot, ahogy dízelfüstöt ereget az autóbusz, és érzem, milyen volt a motorcsónakban apám ölében ülni, miközben ár ellen vágtunk át Zebegény felé.
- Anne Frank naplója
- Érthető, hiszen akkor volt a születésnapom.
- Pikkelysömör kezelése olcsó
- KODOLÁNYI JÁNOS: BOLDOG MARGIT
- Vörös foltok a sarka viszket
Vagy arra biztat, hogy gondoljunk csúnyákat, amikor a Szent Szűz faragott képét nézzük. Avagy arra, hogy kívánjuk meg valamelyik kislány ruháját. Gyakran azt cselekszi az ördöng, hogy fáj a térdünk a kőkockákon, s gyalázatos pusmogással súgja: jó lenne felkelni, kimenni, játszani a klastrom udvarán.
Margitnak egyszer azt súgta, menjen bele térdig a kút körül összegyűlt vízbe, s hogy a ruhája vizes ne legyen, hát emelje fel. Máskor meg édes illatokat kever az ördöng a tömjén füstjébe, amikor Jézus úr teste előtt meglóbálja Anselmus testvér a füstölőt. Így érzett egyszer Anna hagymaillatot a tömjénfüstben. Meg is gyónta Anselmus testvérnek.
Egy ember álma
Más alkalommal meg szinte csiklandoz az ördöng, hogy nevessünk, amikor valaki elvágódik az udvaron. Egyszer az egyik parasztatyafi moslékot vitt a disznóknak. Megcsúszott és elesett.
Lehámozva a fényképet szinte a nyakába csúszott, feje meg belémerült a kidőlt moslékba. Sok kislány kacagott akkor szegény Zsuzsi nénin, pedig ártatlan teremtése az Istennek, meg is ütötte magát. Így foglalatoskodik velünk az ördöng.
Csenge nem fért a bőrébe, s éppen Margit mellett állt. A kunforma, zömök kislány, akinek a haját huzigálta, rángatta a vállát mérgében, s természetesen, nem imádkozhatott. Az, akire torzképet vágott, összeszorította a száját, s úgy lehámozva a fényképet, mintha semmit sem látna, pedig ugyancsak nyomta az oldalát a pukkasztó nevetés. Margit meg, mert mindezt szintén látta, hiába függesztette szemét komoly áhítattal az oltáron függő, nagy feszületre, hiába gondolt arra, hogy Jézus úr megkínzott teste mint vonaglott a kínok fáján, csak ezt a fürge, gőgös lánykát látta, aki sohasem férhet a bőrébe.
Így az ördöng őt is rossz útra terelte. De az ördöng nem elégedett meg ennyivel.
Szepes Maria Raguel 7 tanitvanya 1 kotet by Frangorn - Issuu
Noszogatta Margitot, hogy a kapitulomházban, amikor az egész klastromi község együtt van, árulja be Csengét, s kérje Olimpiádisz anyát, büntesse meg. Ez a kísértés Montenegro pikkelysömör kezelése a legerősebb. Nemhiába mondta annyiszor Katerina soror, hogy az ördöng jótett képében kísért meg bennünket legsikeresebben.
Amint Margit észrevette, hogy szíve tele van keserűséggel ez iránt a Csenge iránt, s eltökélte magában, hogy bizony, beárulja ma este, nyomban eszébe jutott, hogy bűnt akar elkövetni.
Az ördöng hálója ráfonódott. Erőszakkal arra fordította a fejét, amerről a nap besütött a színes máriaüvegeken, s látta Csengét meg Annát, amint a táncolva guruló labda után fut az udvaron. És Kormos, a kis kutya, vidáman csaholva rohan a labda után, elkaparintja szőrpamacsos lábával, és a szájába akarja venni, de a lószőrrel keményre tömött bőrlabda kicsúszik a fogai közül.
Kormos emiatt nagyon mérges, morog, lábai közé akarja keríteni a labdát, forgatja így, forgatja úgy, megkerüli, csodálkozik rajta, felnéz a kislányokra, és megkérdezi, mért nem tudja fogai közé kapni ezt a ravasz jószágot. Felcsendül a kislányok nevetése És Margit egész testében megborzong
